Minden országnak vannak törvényei és szabályai, amit minden egyes embernek be kell tartania függetlenül attól, hogy onnan származik-e vagy csak turistaként látogatja meg a helyet. Például Szingapúrban tilos etetni a galambokat, Barbadoson csak a katonaság viselhet terepmintás ruhákat és Görögországban tilos magassarkú cipőben megmászni a turisztikai látványosságokat, történelmi emlékműveket. Persze ez csak néhány ország a sok közül és rajtuk kívül még vannak olyan szabályokkal rendelkező helyek, ahol az itthon teljesen átlagosnak számító tevékenységek törvénysértőnek minősülnek.
1, Galamb etetés – Szingapúr
A legtöbb ember nem bírja megállni, hogyha kiül egy térre, hogy ne etesse a galambokat. Ezért azonban Szingapúrban pénzbírságot szabnak ki. Akiket rajtakapnak galambetetésen számítsanak arra, hogy legfeljebb 114.000 forint büntetést kaphatnak. Azért vezették be ezt a szabályozást az országban, hogy odafigyeljenek az utcák, terek és a város egész tisztaságára.
Egyébként a Szingapúrban élő galambok egyáltalán nem veszélytelenek, ugyanis nemcsak szennyezik a környezetet, de komoly betegségeket is terjeszthetnek. Azokat az ételmaradékokat, amiket maguk mögött hagynak patkányok falják fel, amik szintén veszélyes baktériumokat terjesztenek. Egyes helybéliek szerint ezek miatt az állatok miatt nem lehet az utcán szárítani a kimosott ruhákat.
2, Szokatlan keresztnevek – Dánia
Vannak szülők, akik kedvenc filmbéli, sorozatbéli karaktereik neve után keresztelik el gyermekeiket. Ez az utóbbi időben szó szerint már bevett szokássá nőtte ki magát, de nem Dániában. Eme országban korlátozva van a törvényesen adható utónevek listája. A leendő szülők 18 ezer fiú és 15 ezer lánynév közül választhatnak. Amennyiben a szülők mégis olyan nevet szeretnének adni a gyereküknek, ami nincs a listán, akkor arra külön engedélyt kell kérni az illetékes szerveknél.
Dániában tiltólistán szerepel például az Ashley és a Peter név is, ami más országban teljesen átlagosnak számít. Kiderült, hogy nemcsak Dániában szabályozzák a névadást, hanem Portugáliában és Izlandon is.
3, Opera és balett előadások nézése – Türkmenisztán
Türkmenisztán 2001-ben megtiltotta a turistáknak, hogy opera és balett előadásokat nézzenek ugyanis be kellett zárni az ország egyetlen opera- és balettszínházát, mert félelmetesnek tartották az előadásokat az emberek.
2019-ben egy kulturális fesztivál során a helybéliek megnézhették Ruggiero Leoncavallo olasz származású zeneszerző „Pagliacci” névre keresztelt operáját.
4, Hangoskodás 12:00-15:00-ig – Németország
A németországi Hessenben törvény tiltotta 2005-ig, hogy az emberek hétköznap 12:00 és 15:00 között hangoskodjanak. Az emberek úgy gondolták, hogy megérdemlik, hogy ebédidőben egy kicsit sziesztázzanak, de a hangos zajok mellett ez képtelenség volt.
Ez a törvény már nincs hatályban, viszont az emeletes házakban felhívják a lakók figyelmét, hogy ne hangoskodjanak a fent említett időszakban.
5, Házastárs vezetéknevének felvétele – Kanada, Quebec
A kanadai Quebecben 1981-ben hoztak egy törvényt, miszerint a lányok nem vehetik fel férjük vezetéknevét az esküvő után. Ez a furcsa hagyomány egészen az 1789-es francia jogig nyúlik vissza. Ez volt az az időszak, amikor megtiltották az embereknek, hogy saját születési nevükön kívül más nevet vegyenek fel. Hasonló törvény van egyébként Görögországban és Hollandiában.
6, Pasztörizálatlan tej értékesítése – Kanada
Kanadában már több mint 30 éve tiltva van a pasztörizálatlan tej értékesítése. Azért léptették életben ezt a törvényt, mert a gazdaságokból származó tej olyan káros mikroorganizmusokat tartalmaz, mely negatív hatással van az emberi szervezetre. Jeffrey Farber professzor elmondása alapján a nyers, feldolgozatlan tej sokkal több kárt csinál, mint hasznot. Mivel a kanadaiak nem akartak ezzel játszadozni ezért hozták meg ezt a törvényt. Azt viszont nem tiltották meg, hogy gazdák a saját gazdaságukban előállított tejet elfogyasszák.
7, Csillagfürt termesztés – Norvégia
Statisztikai adatok szerint 2004-ben 800 idegen növényfaj ütötte fel a fejét Norvégiában. Az egyik legrosszabba az úgynevezett csillagfürt növény. Ezt a 19. században alkalmazták talaj stabilizálóként, viszont olyan gyorsan nőtt, hogy ellepte az egész országot.
Állítások szerint a csillagfürt negatívan hat a körülötte található növényvilágra, és mivel ebben az országban különösen odafigyelnek az ökoszisztémára, ezért néhány helyi közösség aktívan harcol a termesztésük ellen.
8, Éjszakai klubokban való táncolás – Japán
Japánban 1948-ban létrehoztak egy törtvény miszerint a helybéliek éjfék után már nem tartózkodhatnak olyan éjszakai szórakozóhelyeken, melynek területe kevesebb, mint 66 négyzetméter. Mivel 2015-ben ez a törtvény nagy felháborodást váltott ki az ország vezetősége úgy határozott, hogy egy kicsit enyhítenek a szabályozáson.
9, Túlsúly – Japán
A japánoknak évente kétszer kell megmérniük a derékbőségüket. Amennyiben elmúltak 45 évesek és a lemért szám meghaladja a normát orvoshoz kell menniük. A vállalatok pénzbírságot szabhatnak ki munkavállalóikra, ha nem tartják be az előírásokat és a szabályokat. Azért hozták létre ezt a törvényt, hogy felvegyék a harcot az elhízással.
10, Napi szintű vásárlás – Venezuela
Venezuelában bevezettek egy szabályt miszerint egy héten csak kétszer lehet boltba menni. Ezt a szabályt azért hozták létre, mert a venezuelaiak rengeteg időt töltenek sorban állással. egyetlen probléma, ha valakinek nincs lehetősége a meghatározott napokon elmenni bevásárolni, akkor meg kell várnia a következő etapot.
A törvény szerint mindenki csak annyi terméket vehet, amennyire valójában szüksége van.
11, Csókolózás – Egyesült Arab Emírségek
Vallási okok miatt 2010 után bevezettek egy olyan törvényt az Egyesült Arab Emírségekben, miszerint sem helybéli, sem turista nem ölelheti, nem csókolhatja meg kedvesét a nyílt utcán, sőt kézen fogva sem mehetnek. Eme törvényt azért léptették életbe, mert 2010-ben egy brit pár nyilvánosan adott puszit egymásnak egy helyi kávézóban és a rendőrség azonnal letartóztatta őket.
12, Magassarkú viselés történelmi emlékművön – Görögország
Rengeteg turista fordul meg a nevezetességeknél, melynek hatására ezek az épületek elkezdtek leamortizálódni. Annak érdekében, hogy valamilyen szinten visszaszorítsák ezt, törvénybe foglalták, hogy magassarkú cipőben nem szabad ezeken mászkálni.
13, Terepmintás ruha viselése – Barbados
Barbadoson törvényileg van tiltva a terepmintás ruhák viselése, ugyanis itt csak és kizárólag a hadsereg tagjai hordhatnak ilyen mintával ellátott ruhadarabokat. Aki megszegi ezt a szabályt annak komoly büntetésre kell számítania.
Ti tudtatok ezekről?